07.27
"Listen up everyone, I've got something to say…"
Hey-hey-hey!
Júniusi koncertünk alkalmából a lazacicák a Fészek klub színpadát fogják koptatni, folytatva most is rendhagyó műsorunkat. A helyszín most nekünk is új, bár egy régi legendás klubról van szó. A szervezők egy koncertsorozatban gondolkoznak aminek mi lennénk az egyik nyitó bandája, hogy a műfajt amit képviselünk még több érdeklődő fülébe juttassuk el. Reménykedünk hogy az új felállással ugyan úgy meg lesztek elégedve és velünk együtt fogjuk a klub falait lerombolni
Bőgő mögött Balázska – aki sokak számára már nem ismeretlen arc – de igazán most tud csak kibontakozni a rock’n roll – rockabilly környezetben
Dobol Joszti – akit már kb 7 éve hallhatok a Boys From The Cellar zenekar ritmus szekciójában
Ének-gitár Csu-csu – és én aki egyedi módon próbálom értelmezni az 50es évek “punk”zenéjét
Plusz lenne még egy infónk számotokra. A zenekar nyáron egy kicsit félre vonul, de nem a fenekünk fogjuk süttetni, hanem az első nagylemezünk felvételével fogunk dolgozni. Reményeink szerint nyár végére ezt majd mindenki hallgathatja amikor csak akarja.
Továbbá, a mostani koncertünkből befolyó pénzt pedig szeretnék teljes összegében az árvízkárosultak részére felajánlani.
Addig is kitartás, üdv Csu-csu
Kell még valami? Remek hely, két macskás banda, Rock’n roll, Rockabilly! Szerintem nem.
A lazacicák a megszokotthoz képest ismét egy kicsit más felállásban lépnek színpadra. Tudjátok hogy megy ez… A világ változik, az emberek változnak, változnak a zenekarok is. Egyvalami nem változik csak biztosan; a rock’n’roll. A The HepCats pedig rock’n'roll-t játszik!
Végre Dunaújvárosban a The HepCats! A lazacicák merőben átformázott rockabilly-jükkel kísérlik megrengetni az Acélvárost. A kivételes alkalomból, a saját nóták mellett, a zenekar pár meglepetés feldolgozással is készül, hogy egy – remélhetőleg – felejthetetlen estét okozzon a Mozi presszóban április 10-én, szombaton, e…ste kilenctől… A belépés INGYENES, “Hell Yeah”!!!
ROLL’A’BILLY 8 [2010.02.20] @ Filter, Budapest [500Ft] 20h! //The HepCats, The Vaporizers, thekillingscreens
A ‘thekillingscreens’ és a ‘The HepCats’ által életrehívott ROLL’A'BILLY koncertsorozat immár nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre; (k)arcos street rock’n'roll és rockabilly, ismét a budapesti Filter klubban. Azt est fényét a ‘The Vaporizers’ vidéki punk-rockja emeli tovább. (“Roll’A'Billy-All-Stars” – mondhatnánk… De nem mondjuk.)
Találkoz(z)unk február 20-án, szombat este nyolckor, a Blaha Lujza térhez közeli Almássy u.1. alatt! Pontos kezdés!!!
The ROLL’A'BILLY gig-series by ‘thekillingscreens’ and ‘The HepCats’ continues for the 8th time; dirty street rock’n'roll and rockabilly, once again at Filter club, Budapest. The line-up will be completed by the countryside punk-rock of ‘The Vaporizers’. (“Roll’A'Billy-All-Stars” – we could say… But we don’t say anything like that.)
See you on the 20th of February, Sunday night at 8PM, at Almassy u.1. near Blaha Lujza square. Start right on time!!!

| 2010. január 23. szombat 20:00 | - | 2010. január 24. vasárnap 02:00 |
The HepCats, The New Seed 55, thekillingscreens
